Az ingatlan eladásánál és vásárlásánál is számolni kell adózási és illetékköltségekkel. Röviden összefoglalva: az eladónak személyi jövedelemadót, vevőként pedig illetéket kell fizetni. De nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben:

Mikor kell ingatlanadót fizetnem ingatlan eladás után?

Az ingatlanadót akkor kell fizetnünk, ha az eladásból nyereség keletkezett – tehát ha veszteséggel értékesítettük az ingatlant, annak nincsen adóvonzata. Fontos tudnivaló még az is, hogy az ingatlan megszerzését követő 5. évtől már nem kell adózni. Adómentes még a váláskor a házastárs által megváltott ingatlan után fizetett összeg, és a magánszeméllyel kötött tartási, öröklési, életjáradéki szerződés során az ingatlanért cserébe kapott érték.

Az ingatlan eladás után jövedelmünk keletkezik, az szja mértéke pedig 15%. Az adóalap a következőképpen alakul: eladási ár – vételár – elszámolható költségek = adóalap. Ez azt jelenti, hogy ha az ingatlan eladásához kapcsolódtak költségeink, például a hirdetési díjak, az ingatlanközvetítői jutalék, ügyvédi költség, akkor ezeket elszámolható költségként levonhatjuk az adóalapból. Ezen kívül az értéknövelő beruházás is elszámolható költséget jelent.

Hány százalék vagyonszerzési illetéket kell fizetnem az ingatlanvásárlás után?

 A vételár 4%-a a vagyonszerzési illeték, amit a földhivatali bejegyzés után a NAV állapít meg. Az egyenesági rokonok, házastársak közötti adásvétel viszont illetékmentes. Ha egy adott ingatlannak csak egy hányadát – például az 50%-át – szerezzük meg, akkor az illeték mértéke is ekkora lesz.

Vannak-e kedvezmények az illetékfizetésben?

Szerencsére van néhány kedvezmény, ami csökkenti az illeték összegét. Ha például ingatlant veszünk, és az ezt megelőző három, vagy ezt követő egy éven belül másik ingatlanunkat eladjuk, akkor a forgalmi értékek különbözete után kell csak illetéket fizetni. Így ha kisebb értékű lakás eladása után nagyobb értékűt veszünk, a különbözet után kell csak 4%-os illetéket fizetni. Ha viszont kisebb értékű lakást vásárolunk, egyáltalán nem kell illetéket fizetni.
Ha telektulajdont szereztünk, azzal a feltétellel lesz illetékmentes, ha vállaljuk, hogy 4 éven belül lakóházat építünk rá, amelyben a lakás alapterülete eléri a beépíthetőség 10%-át.

2021. január 1-től mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakásvásárlás, ha az családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) felhasználásával történik.

Weston Gyöngyi

Családi Ingatlan Irodák CEO

A Családi Ingatlan közel 20 éve működik sikeresen. Az egyik legnagyobb, független, magánkézben lévő ingatlaniroda Budapesten és környékén. Cégünk karriere a válság ideje alatt is töretlenül felfelé ívelt. Jelenleg 5 irodával és közel 40 ingatlan referenssel dolgozunk napi szinten.

Miért vagyunk sikeresek?

Tapasztalt üzletkötőink saját területükön rendkívül jó helyismerettel rendelkeznek, mivel többségük helyi lakos, így teljeskörűen tájékoztatják Önt mind az árakról, mind a környékről. Kínálatunkban szerepel telek, családi ház, illetve paneltól az új építésűig minden típusú lakás. Üzletkötőink részletesen ismerik a piaci árakat is – kérje ki véleményüket! Ügyfeleinket odafigyelve, egyéni igényeiknek megfelelően szolgáljuk ki: az ingatlan kiválasztásától az adásvételi szerződés lebonyolításig mindent mi szervezünk, beleértve a hitelügyintézést is. Mi nem ígérgetünk, cselekszünk!

Ingatlanközvetítőink kiemelkedő profizmussal és segítőkészséggel rendelkeznek, így biztosak vagyunk abban, hogy megtalálják számodra a nagy betűs OTTHONT a több, mint 1200 ingatlan (használt és új) és telek kínálatunkból. Cégünk már több mint 18 éve az iparág legnagyobbjai között van, jelenleg 5 irodával és több, mint 40 ingatlanreferenssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

A gazdasági változások sem tudtak megingatni bennünket az elmúlt években, és büszkék vagyunk arra, hogy stabilan állunk a szolgáltatásaink mögött. Hiszünk abban, hogy minden kihívást képesek vagyunk leküzdeni, és az ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb számunkra. Bízunk benne, hogy mihamarabb találkozhatunk, hogy együtt megtaláljuk az álmaid otthonát vagy értékesítsük ingatlanod.

Tovább olvasom >

CSOK Plusz

+ FRISS LAKÁSHITEL HÍREK

Ingatlanközvetítőink kiemelkedő profizmussal és segítőkészséggel rendelkeznek, így biztosak vagyunk abban, hogy megtalálják számodra a nagy betűs OTTHONT a több, mint 1200 ingatlan (használt és új) és telek kínálatunkból. Cégünk már több mint 18 éve az iparág legnagyobbjai között van, jelenleg 5 irodával és több, mint 40 ingatlanreferenssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

A gazdasági változások sem tudtak megingatni bennünket az elmúlt években, és büszkék vagyunk arra, hogy stabilan állunk a szolgáltatásaink mögött. Hiszünk abban, hogy minden kihívást képesek vagyunk leküzdeni, és az ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb számunkra. Bízunk benne, hogy mihamarabb találkozhatunk, hogy együtt megtaláljuk az álmaid otthonát vagy értékesítsük ingatlanod.

Tovább olvasom >

Eladó ingatlanok

Kategóriák szerinti keresés:

Több száz új építésű ingatlan Budapesten és Pest megyében, CSOK+ plusszal

Használt és új építésű ingatlanok azoknak, akik szeretnének a város zajától távolabb költözni

Kínálatunkban a garzontól a luxusig Budapesten – válogatásunkban mindent megtalál

Pesten és Budán is elérhetőek új építésű és használt családi- és ikerházak, hogy megtaláld otthonod